Audi R8 a Hungaroringen
A5 2007.01.23. 18:43
Az Audi egy egészen kivételes programot szervezett hazánk F1-es pályájára. Egy egész napos rendezvény keretében bemutatták sportkocsi kínálatukat, így többek között az új R8-at is.
Mi lehet jobb annál, hogy 250 lóerő, vagy afeletti sportkocsikat próbálgasson az ember egész nap egy versenypályán?! A héten több mint tízezer lóerő volt egy helyen a Hungaroringen, ennek nagy részét ki is próbálhattuk.
Az Audi egy egészen kivételes rendezvényt szervezett a Hungaroringre, amelyen annyi behatás ért, hogy erről több hétig tartó cikksorozatban értekezünk. A németek profi vezetéstechnikai trénerei segítségével megfelelő körülmények között kipróbálhattuk a TT 3.2-es változatát, az RS4-et, az S6-ost, sőt az S8-ast is. Egészen kivételes sorozat, 250-től egészen 450 LE-ig. Mivel viszonylag kevés alkalom van arra, hogy ilyen komoly sportkocsikat megfelelő, biztonságos keretek között tesztlejük, ezért ezekre az autókra egy jövő héttől induló sorozatban egyenként kitérünk, de mindenekelőtt jöjjön az, ami az egész rendezvény legnagyobb szenzációja volt.
A hungaroringi Audi napnak volt egy igazán érdekes, egyben ünnepélyes betétprogramja is, ugyanis itt leplezték le először a magyar újságírók számára az Audi új büszkeségét, az R8-at. Menni ugyan nem lehetett vele, de a megjelenése nagyon meggyőző, kíváncsian várjuk hány ilyen szaladgál majd pár év múlva a hazai utakon.
A négykarikás márka először három esztendővel ezelőtt mutatta be az Le Mans Quattro-t a Párizsi Autószalonon, amely előrevetítette a mostani modellt. Az R8 az Audi első középmotoros sportkocsija, amely sorozatgyártásba került, pedig már elég régóta mutatnak be ehhez hasonló tanulmányokat. Természetesen a középmotoros megoldás is a versenysportból jött, hiszen így az autó menetdinamikai jellemzői sokkal jobbak, hiszen 44:56 százalékos a tömegeloszlás az első és hátsó tengelyek között. Egy sportkocsinál legalább ennyire fontos az alacsony tömeg és a minél lejjebb helyezett tömegközéppont, amiben szintén elég jól áll ez a betonszaggató. A tömeget természetesen az Auditól már jól ismert ASF-technológiával (Audi Space Frame) érték el, ami annyit tesz, hogy a karosszéria teljes egészében alumíniumból készült, amelynek köszönhetően elérték a mindössze 3,71 kg/LE arányt.
Az autó igazán megjelenésében rengeteget számítanak a méretei, hiszen a szuper-sportkocsikra jellemző, mindössze 1,25 méteres magassággal és 1,9 méteres szélességgel büszkélkedhet. A 4,43 méter hosszú autó így egészen magabiztosan terül el az úton. Az autó orra egészen brutális lett, egy megfékezhetetlen vadállat benyomását kelti, olyan mintha a Predator-t autóvá alakították volna. Ebben a modellben figyelhetjük meg először, hogy az Audi jel nem a hűtőrácson foglal helyet, de ettől még nem veszt az R8 az élvezeti értékéből. A hátsója sem éppen visszafogott, itt is megfigyelhető az igen dinamikus rácsozás, plusz van még egy diffúzor is. Ahhoz, hogy a leszorítóerő maximális legyen, menet közben még egy szárny is kijön a kocsi végéből, ami kis sebességnél automatikusan visszamegy.
Az utastérben egy szuper-sportkocsitól megszokott környezet fogadja az embert, minden a vezetőre koncentrál. A kezelőelemek úgy helyezkednek el, hogy az ergonómia tökéletes legyen, hiszen a nagyon jól tartó ülések nem nagyon engedik meg, hogy a vezető bármiért nyújtózzon. Az anyagminőség és a kidolgozás egészen tetszető, világosan látszik, hogy itt a luxus is fontos szempont volt ellentétben az alap versenyváltozattal. Érdekes módon a két utas számára egészen nagy a hely, csak a be- és kiszállás nehézkes kissé az alacsony építési mód miatt, ennyi kényelmetlenséget azonban szívesen elviselnék bármikor. Igazán jól mutat, hogy a motor az utastérből is látszik, sőt előtte még kisebb dolgok tárolására is van hely.
Az R8-at egy 4.2 literes, V8-as FSI motor hajtja, amely az üveg motorházfedélen keresztül mindenki számára megfigyelhető. A mérnökök annyira beleszerettek ebbe a megoldásba, hogy agyament módon egy olyan extra is rendelhető, amely a motortérbe szerelt fehér LED fényforrások segítségével a hajtóművet még sötétben is láthatóvá teszi.
A nyolchengeres motor 420 LE leadására képes, amelyet 7800-as fordulatszámon produkál, de szívesen elpörög 8250-ig is. A legnagyobb forgatónyomatéka 430 Nm, amely 4500 és 6000 fordulatszám között jelen van, ám a maximális érték 90 százalékát még szélesebb, 3500 és 7600 fordulat közötti tartományban kínálja. Egészen kivételes rugalmassággal rendelkezik tehát, amelyben vagy egy hatsebességes kézi, vagy egy szintén hatos, de kormányról kapcsolható szekvenciális (R-tronic) váltó segíti.
A versenysportból származik az R8 motorjának szárazkarteres kenési rendszere, amely különösen nagy hossz- és oldalirányú gyorsulások mellett is biztosítja a motor alkatrészeinek kenését és kifejezetten alacsony beépítési pozíciót tesz lehetővé. Természetesen a meghajtás terén nem volt más lehetőség, az immár 25 éve sikeres quattro hajtás biztosítja az R8 minél jobb tapadását. Az autóra "mindössze" 18 collos alumínium felniket szereltek (opcióban 19-esek is rendelhetők), azonban ezekre elől 235, hátul 285 mm széles abroncsok kerültek. A menetteljesítmények szintén lehengerlőek: az R8 mindössze 4,6 másodperc alatt gyorsít 0-ról 100 km/óra, a végsebessége pedig 301 km/h.
A futóműről eddig még nem esett szó, pedig ez az egésznek az alapja. Ennek érdekében a kerékfelfüggesztések elöl és hátul egyaránt kovácsolt alumínium elemeket tartalmaznak. A rugók és a lengéscsillapítók természetesen feszes hangolásúak, de érdekes, hogy az "Audi magnetic ride" csak opcióként rendelhető. Ezzel a rendszerrel a futómű keménysége belülről egy kapcsoló segítségével állítható, de vészhelyzetben az automata automatikusan a jó beállítást választja.
Az autónak egyelőre még nincs magyar ára, csupán annyit lehet tudni, hogy 146 ezer euróba kerül a kéziváltós, a R tronic-os változat 10 ezerrel drágább. Az R8-at az Audi neckarsulmi gyárában manufakturális módszerekkel naponta 15 darabot gyártanak belőle.
|